Lakásvásárlás esetében az önerő nagyon fontos szerepet játszik, hiszen enélkül nem lehet lakáshitelt felvenni. Korábbi blogbejegyzésünkben összefoglaltuk mi az ami elfogadható egy lakásvásárlás esetében önerőnek.
Itt érhető el: https://mentorstar.hu/lakasvasarlas-onero-2022-vannak-szabalyok-aminek-meg-kell-felelni/
Most viszont egy kicsit járjuk körbe az önerő egyik fontos alappillérét a lakástakarékpénztári megtakarítást.
Ha valaki azon szerencsések közé tartozik, akiknek van még lakás-előtakarékossági szerződése, akkor résen kell lennie a közeljövőben.
Ugyanis 2018. október 17-én az Országgyűlés megszüntette a lakástakarékok állami támogatását. Ekkor lehetett utoljára kötni állami támogatás igénybevételével szerződést. Ahhoz, hogy az állami támogatást megkapjuk, minimum 48 hónapnak kell eltelnie. Tehát aki 2018. októberében kötött egy 4 éves szerződést, és 2018. októberben el is indult a megtakarítási időszaka és azóta rendszeresen fizeti, ő hamarosan meg fogja kapni a kiutalási értesítőt, és el kell döntenie, hogy milyen lakáscélra szeretné felhasználni megtakarítását.
De azoknak sem kell szomorkodni, akik hosszabb időre kötötték meg a szerződést. Hiszen ha most valaki lakásvásárlásra szeretné felhasználni ezt a megtakarítást, abban az esetben egy fontos dologra kell figyelni, méghozzá arra, hogy a megtakarítás kifizetéskor a 48 hónap elteljen a szerződés megkötése óta, ha ez megvan akkor felmondható a szerződés, és ezen összeg önerőnek beszámítható a lakásvásárlás során. Ha ezt a szabályt betartjuk, akkor nem esünk el az állami támogatástól, mert a minimális megtakarítási idő a 48 hónap már eltelt.
Milyen lakáscélra használható fel a megtakarítás?
A lakástakarék felhasználható számtalan célra, többek között építésre, bővítésre, lakásvásárlásra, felújításra, korszerűsítésre, lakáscélú kölcsön kiváltására, lakásbérleti vagy lakáshasználati jog vásárlásra és még sorolhatnánk.
Lakásvásárlás esetében, a hitelben a lakástakarék megtakarítás önerőnek felhasználható.
Milyen gyorsan lehet hozzájutni a megtakarításhoz?
Kiutalás esetében: a 2017. június 30-án és az azt megelőzően létrejött szerződések esetén a kiutalási időszak 3 hónap, így kifizetésre a 3 hónapot követő 15 napon belül kerülhet sor. A 2017. július 1-jét követően kötött szerződések esetében pedig a kiutalási időszak 2 hónap, így kifizetésre legkorábban a 2 hónapot követő 15 napon belül kerülhet sor.
Felmondás esetében: amennyiben 2017. június 30-án illetve ezt megelőzően létrejött szerződésről van szó, akkor normál felmondás esetén a kifizetés 3 hónap, a 2017. július 1-jét követően kötött szerződések esetében pedig 2 hónap. A soron kívüli felmondás 30 nap, azonban az 1 hónapon belüli kifizetésnek egyszeri díja van, ezzel mindenképpen számolni szükséges.
Aki lakást szeretne vásárolni és van lakástakarékpénztári megtakarítása, akkor érdemes minél hamarabb cselekedni.
Mentorunk nemcsak abban tud segíteni, hogy felkutassa a legjobb lakáshitel ajánlatot az Ügyfeleink számára, hanem abban is, hogy a lakástakarékpénztári megtakarítást, hogyan lehet önerőként beszámítani a vásárlásba, milyen dokumentumok szükségesek hozzá.
Kérjen visszahívást a további részletekért!