A Kormány friss közleménye szerint a 2023-as évben is velünk marad eme népszerű családtámogató intézkedés. Olvasd el a cikkünket melyben összefoglaltuk a babaváró támogatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat!
A Babaváró támogatás összege maximálisan 10 millió forint, futamideje pedig legfeljebb 20 év. A fizetendő induló havi törlesztő részlet nem haladhatja meg az 50 ezer forintot, mely tartalmazza az állami kezességvállalási díjat.
A hitel a folyósítást követő első 5 évben kamatmentes, arra azonban figyelni kell, hogyha ez idő alatt nem születik meg a gyermek akkor az addig igénybevett támogatás összegét 120 napon belül egy összegben vissza kell fizetni.
Ha az első gyermek megszületik 5 éven belül, akkor a hitel a futamidő végéig kamatmentes lesz. A havi törlesztést pedig 3 évre fel lehet függeszteni. Ez egy nagy előnye hiszen ezzel lehet csökkenteni a háztartás terheit.
Abban az esetben ha a második gyermek is megszületik újabb 3 évig szüneteltethető a törlesztés, valamint elengedésre kerül a fennálló tőketörlesztés 30%-a.
A harmadik gyermek megszületése esetén a fennálló teljes tőketartozás elengedésre kerül, vagyis a hitel megszűnik.
Most pedig nézzük milyen célra fordítható az összeg?
Jó hírünk van igazából bármire felhasználható, csak a képzelet szab határt. A babaváró támogatás lehet önerő egy ingatlan vásárlásakor, de otthonod szépítésére is költheted, vagy akár autót is vehetsz belőle. Illetve talán a szülők számára a legfontosabb, hogy gyermekük/gyermekeik részére az életben induló tőkét tudjanak biztosítani, így akár le is köthető az összeg.
Hogy lehet ez? Úgy, hogy gyakorlatilag ez egy “személyi kölcsön”, az igényléshez nem szükséges fedezetet felmutatni, és nem szükséges hitelcélt sem igazolni.
Végül pár pontban összeszedtük, hogy kik igényelhetik a babaváró hitelt!
Azok akik a Kormányrendelet szerinti feltételeknek megfelelnek:
- Házasok, akik elmúltak 18 évesek, a feleség nem töltötte be a 41. életévét
- Mindkettejüknek szükséges rendelkeznie magyarországi lakcímmel
- Büntetlen előélet
- Legalább az egyik félnek van 3 év folyamatos TB jogviszonya
- Egyikőjüknek sincs NAV-nál nyilvántartott köztartozása
- Egyikőjük sem szerepel a KHR rendszerben
Több Banknál is lehet igényelni Babaváró támogatás, azonban az életkorban és a jövedelemben különböző feltételeket szabhatnak meg. Irodánk segít mindenki számára a lehető legjobb konstrukció kiválasztásában, illetve ha lakásvásárláshoz önerőként szeretné valaki felhasználni, akkor a lakáshitel megfelelő kiválasztásában is. Kiváló pénzügyi, jogi, és bankszakmai tapasztalatainkkal ügyfeleink érdekében, őket mentorálva kívánjuk hozzásegíteni a legjobb döntésekhez. Hívjon minket vagy igényeljen visszahívást tőlünk.